Az órám csörgésére keltem fel. Már nagyon izgatott vagyok a találkozó miatt Sydney-vel. Igaz ugyan, hogy még csak tegnap ismertem meg,-a balesetemnek hála-de még is olyan mintha már legalább 5 éve ismerném. Nagyon közvetlen és aranyos lány. És én ezt imádom benne.
Gyorsan kiugrottam az ágyból, majd indultam volna a fürdő felé, ha nem botlok fel Leo-ban, aki ezt egy hangos nyávogással jutalmazta. Fölkeltem a földről, és folytattam utamat a fürdő felé. Beálltam a kellemes zuhany alá, majd tusfürdővel kentem be a testemet, és végül megtörölköztem. gyorsan felöltöztem, megigazítottam a hajam, majd felkentem egy halvány sminket. Visszamentem a újdonsült szobámba, a táskámhoz rohantam és ránéztem a telefonomra. 1 Új üzenet érkezett, méghozzá Sydney-től. Mosolyogva nyitottam meg a kis üzenetet.
"2-kor a Hyde Parkban! Megfelel? :)"
Gyorsan bepötyögtem az üzenetet.
"Tökéletes! :)"
A mobilt az ágyra dobtam, majd lerobogtam a lépcsőn. Anyát nem találtam most a konyhában, gondolom dolgozik, hiszen Csütörtök van. Gyorsan felvágtam két szelet kenyeret, és beraktam őket a pirítóba. Míg a kenyér a gépbe perzselődött, addig én azon gondolkoztam, hogyan fogok eljutni a Parkba? Majd veszek egy térképet, vagy útbaigazítást kérek valakitől. -ezen gondolkoztam, mikor a pirító hangosan felcsörgött. Kivettem a kenyereket, ráraktam egy tányérra őket és leültem reggelizni. A laktatónak nem mondható reggeli után az órára pillantottam ami már 11-et mutatott. Talán ki fogom bírni ebédig, vagy legalábbis remélem. A tányért beletettem a mosogatóba, majd elmostam. Megtöröltem a vizes kezemet, és már száguldottam is fel a lépcsőn egyenesen a szobám felé.
Lehuppantam az ágyra a laptopom mellé. Bekapcsoltam azt és felnéztem Facebook-ra. A személyt ábrázoló kis ikon mellett, most megjelent egy elég ritkán látott, piros kis jelzés. Izgatottan nyitottam meg.
"Sydney Daenerys Fox ismerősnek jelölt téged"
Rámosolyogtam a képernyőre, majd rámentem az Elfogad -ásra.
Nem volt túl sok ismerősöm anyun, a barátnőmön -akivel legjobb barátok voltunk a suliban-, és most Ney-en kívül, csak néhány gyerek volt meg a régi gimiből, akikkel váltottam néha egy-két szót.
Nem tudom meddig böngésztem a falamat -pedig nem sok poszt volt rajta-, mert mikor a képernyő sarkára néztem, a picike digitális óra 13:35-öt mutatott.
Gyorsan lecsuktam a laptopom tetejét, bedobáltam a fontosabb dolgokat a táskámba és már lent is voltam a fogas előtt, amin a kabátom lógott. Mikor már minden nálam volt, kiléptem az ajtón a friss levegőre. Egy mélyet szippantottam, majd elfordítottam a kulcsot a zárban. Sietős léptekkel haladtam a sarkon található metrólejáró felé. Ránéztem a kibogozhatatlan metró útvonalakat jelző térképre, majd hosszas bogozás után megtaláltam a megfelelő szerelvényt. Villámgyorsan felpattantam rá, majd már úton is voltam a Park felé. A kb. 10 perces metróút után, -hogy a francba mehetnek ilyen gyorsan?!- megállt a metró és leszálltam róla. Szinte már futva tettem meg azt a pár száz métert a Parkig csak, hogy odaérjek. Mikor a megbeszélt helyre értem Ney még nem volt ott. Leültem a padra, bedugtam a fülhallgatót a telefonomba, és elindítottam a zenét. Épp, hogy elindult a Trough the Drak, már meg is láttam Sydney-t a távolban.
